|


 |

Zenei
tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti
Szakközépiskolában és a Liszt
Ferenc Zeneművészeti
Főiskolán folytatta klasszikus klarinét, illetve jazz szaxofon
szakon. Pályafutása során
eredeti hangszerei
(klarinét, altszaxofon) mellett
különleges fúvós
hangszerek megszólaltatására is
specializálódott (tárogató,
népi furulyák, kaval, dvojnice, fujara,
okarina, bombard, zurna), továbbá szoprán-
és tenorszaxofonon
is játszik.
A Vujicsics együttes
alapító tagja, emellett a nép- és
világzene, a jazz és a kortárszene területén
egyaránt tevékenykedik,
együttesvezetőként (Borbély Műhely, Quartet B, Balkán Jazz
Project, Borbély-Dresch Quartet), különböző formációk
(Binder-Borbély duó, Eastern Boundary Quartet, László Attila
Quintet, Oláh Kálmán Szextett) tagjaként vagy
szólistaként.
Számtalan
lemezfelvételen közreműködött, Európa-szerte,
az USA-ban, Mexikóban és
Ausztráliában
koncertezett. Olyan jeles előadókkal
dolgozott együtt, mint a Bokros
zenekar, Parov
Nikola, Sebestyén
Márta,
Sebő
együttes, Hungarian
World Music Orchestra, Budapest
Big
Band, Budapest Jazz
Orchestra, Modern Art Orchestra, Borlai Gergő, Dresch
Mihály, Grencsó István, Kőszegi Imre, László Attila
Band,
Lantos Zoltán „Mirrorworld“, Nagy János, Oláh
Kálmán és a Trio
Midnight,
Ráduly
Mihály, Regős István,
Syrius, Szakcsi Lakatos Béla,
Test
Jazz Group,
Eötvös Péter,
Nemzeti
Filharmonikusok, UMZE
Kamaraegyüttes, 180-as
Csoport.
Paul Bley, Steve Coleman, Allegre Corea, Joe Fonda, Kyle Gregory,
Conor és Ronan Guilfoyle, Trilok Gurtu,
Tommy Halferty, John Hollenbeck, Sakari Kukko, Tony Lakatos, Mark
O‘Leary, Herbie
Mann,
Bob Mintzer, Michel
Montanaro és nemzetközi
„Vents
d’Est”
zenekara, Zbigniew Namyslowski,
Gerard Presencer, Saxophone
Summit (Michael
Brecker-David
Liebman-Joe
Lovano), Arnie
Somogyi
„Improvokation“, Michael
Jefry Stevens, Jiri Stivin,
ROVA Saxophone Quartet, Jens
Winther, Yurodny.
A
tanítás életének és
zenefilozófiájának fontos eleme.
1979 óta aktív zenepedagógus. 1986-tól
a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola,
1990 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti
Főiskola Jazz Tanszékének tanára, 1997 és
2000 között ugyanott
tanszékvezető is volt.
Emellett számos helyen tartott
előadást, s vezetett
kurzust idehaza és külföldön egyaránt,
pl.:
Birmingham Conservatory,
DISTIL England/Scotland, Royal
Academy of
Music,
London
(GB); Conservatoire de
Lyon (F); Hochschule für Music C.M von Weber, Dresden (D); Morelia
Conservatory (MEX).
Bartók Szeminárium és
Fesztivál, Szombathely; Debreceni Tudományegyetem; Hermann László
Zeneművészeti Szakközépiskola, Székesfehérvár; Lamantin
Improvizációs Tábor; Nemzetközi
Klarinétos Tábor, Esztergom; Nemzetközi
Klarinétos és Szaxofonos
Tábor, Eger; Nemzetközi
Kreatív Zenepedagógiai
Intézet, Tatabánya; Nemzetközi Tárogatós
Fesztivál, Szerencs; Szaxofon tanári továbbképzések, Budapest.
Díjak, kitüntetések:
1986 - Pro Urbe Szentendre
1988 - Karlovy Vary
Jazz Fesztivál - „Legjobb
szólista”
1998 - Neufeld Anna Emlékdíj
1999 - Kisebbségekért állami díj (Vujicsics
együttes)
2000 - eMeRTON díj
(a Vujicsics egy.
és a Hungarian World Music
Orchestra tagjaként is)
2002 - Artisjus díj
2004 - eMeRTon díj
„Az év jazz együttese“ Borbély
Műhely
2005 - Borbély Mihály Quartet "Meselia
Hill" - „Az
év magyar
jazz lemeze“
(Gramofon)
2005 - Magyar
Köztársasági Érdemrend
Lovagkeresztje
2005 - Pomáz Díszpolgára |